2010. augusztus 10., kedd

Karperec türkizzel fűszerezve




Életem első vörösréz ékszere, ugyanis eddig azt hittem, hogy nem szeretem ezt az anyagot. Yvette blogját felfedezve, egy perc alatt megváltozott a véleményem a vörösrézzel kapcsolatban. A merev gyöngyhímzett karkötők miatt volt itthon rézlapom, így gondoltam egyet és megpróbáltam vmit kihozni belőle.
Egy jó széles darabot (3,7cm-est) csiszoltam meg hosszanti irányban, így halvány barázdák láthatóak a rézen.
Kalapáccsal és egy szöggel kilyukasztottam két helyen, hogy tudjam a türkiz színű howlitot rögzíteni.
Többször szedtem szét, végül ez lett belőle. 0,8-as dróttal tekertem körbe a követ.
Gyűrűt is készítek hozzá, csak ahhoz howlit golyót fogok használni:-)
És medál is készül még, legalábbis azt tervezem:-)
Hát most extra mód várom a véleményeteket, mert ez az első ilyen munkám:-)
Jelenleg azon töprengek, hogy eladjam, vagy megtartsam? Szerintetek?

11 megjegyzés:

  1. Eszter, ez egyszerűen fantasztikusan csodálatos! Nekem nagyon bejön a minimalista stílusa miatt, a mérete miatt, a türkiz pedig maga a tökély benne! Imádom! :) Alíz

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus, nagyon nagyon tetszik, én a helyedben megtartanám, és készítenék sok-sok továbbit eladásra. Hol tudtál ilyen rézanyagot szerezni?

    VálaszTörlés
  3. Megint álomszépet alkottál Eszter,gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok, hogy ilyen gyorsan reagáltatok!
    Mandala, van Egerszegen a Gömbi hobbybolt, és a tulaj az én kérésemre szerezte be még régebben, amikor merevítés kellett a gyöngyhímzett karkötőimhez! Megkérdezem tőle, ha gondolod!

    VálaszTörlés
  5. Ez valami gyönyörűséges! Annyira szép és igényes!!!!! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  6. Húúú, ez fantasztikus! Nagyon tetszik!!!
    Szerintem is tartsd meg az elsőt, és csinálj nagyon sokat eladásra!!!
    :-)))

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok! Szuper ötlet, szép kivitelezés! ... és a réz nagyon is szép! :-)

    VálaszTörlés
  8. Húú, ez nagyon szép! El ne add senkinek!! Remélem még sok-sok ilyen stílusú ékszert fogsz készíteni!! Nekem nagyon bejön - eszméletlen jó!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Szia Eszter!
    Nagyon szép a karkötőd!Igazán egyedi megoldást találtál!!!!!

    VálaszTörlés